Bajnokok Ligája: a Bayern kivégezte a Salzburgot, hiába nyert az Inter (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Bayern München 7-1-re verte a Salzburgot, míg a Liverpool hiába kapott ki 1-0-ra hazai pályán az Internazionalétól, továbbjutott a Bajnokok Ligája mai nyolcaddöntőiből.

Az első mérkőzés nagyobb részében a Salzburg gyakorlatilag lefutballozta a Bayern Münchent, ám a két évvel ezelőtti győztes 1-1-re mentette a találkozót. Az osztrák bajnok sorsa Bajorországban aztán lényegében félóra alatt megpecsételődött: Maximilian Wöber kétszer szabálytalankodott Robert Lewandowskival szemben a büntetőterületen belül és a sértett mindkét tizenegyest gólra váltotta, majd egy védelmi hiba után klasszikus mesterhármasnál tartott. Szünet előtt aztán Serge Gnabry is beköszönt, majd fordulás után Thomas Müller iratkozott fel a góllövők közé kétszer. Az egykori vb-gólkirály két találata közé beékelődött a salzburgiak szépítő találata is, de a végszót Leroy Sané mondta ki, aki beállította a 7-1-es végeredményt. 

Nem sok esélyt adta a hazai 0-2 után az Internazionalénak a Liverpoolal szemben, és az olasz bajnok csak Samir Handanovicsnak és a kapufának köszönhette az első félidőben, hogy nem került még nagyobb hátrányba. A 61. percben viszont a milánóiak lényegében találtak egy gólt: Alexis Sanchez passzát Lautaro Martinez továbbította a hálóba. Két perc múlva aztán megint Alexis volt a főszereplő, ezúttal viszont negatív értelemben, mivel Fabinho bokánrúgása miatt piros lapot kapott. 10 emberrel az Inter nem tudott támadni, sőt Mohamed Szalahot a kapufa akadályozta meg abban, hogy egyenlítsen, így a kék-feketék hiába győztek 1965 után ismét a Liverpool ellen, kiestek. 

Végeredmények:

Liverpool-Internazionale 0-1 (Lautaro Martinez 61.)

Továbbjutott: a Liverpool, 2–1-es összesítéssel

Bayern München-Salzburg 7-1 (Lewandowski 11., 21., 23. - az első kettőt büntetőből, Gnabry 31., Müller 54. 83., Sané 86. illetve Kjaergaard 70.)

Továbbjutott: Bayern München, 8–2-es összesítéssel 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60352/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája

További cikkek

Külföldi foci

BL: Wolfsburg–Real Madrid

2016.04.06. 14:40
Dieter Hecking, a Wolfsburg edzője bosszantani akarja a Real Madridot. A német csapat most először került a legjobb nyolc közé.

Külföldi foci

BL: PSG–Manchester City

2016.04.06. 14:10
Laurent Blanc úgy gondolja, a PSG nem kapott túl kedvező ellenfelet, ugyanis szerinte a City-nek bővebb a kerete.

Külföldi foci

Élő tévéközvetítések: Real, PSG, Ferencváros, Újpest – és sokan mások

2016.04.06. 10:35
Folytatódik a Bajnokok Ligája és az NB I is.

Külföldi foci

BL: Suárez duplával fordított a Barca

2016.04.05. 22:55
Vezetett ugyan az Atlético Barcelonában, de végül emberelőnyben a hazaiak nyertek.

Külföldi foci

BL: müncheni döntés két perc után (videó)

2016.04.05. 22:40
Arturo Vidal második percben szerzett góljával nyert a Bayern München a Benfica ellen.

Külföldi foci

BL: Bayern München–Benfica

2016.04.05. 16:50
Talán azt is mondhatnánk, hogy sima hazai siker várható, de ezt még Pep Guardiola, a hazaiak edzője sem merte állítani.

Külföldi foci

Mourinhót Szíriába hívják

2016.04.04. 16:00
José Mourinhót szemelte ki a válogatott szövetségi kapitányának a Szíriai Labdarúgó Szövetség (FASF).

Külföldi foci

Folytatódik a Bajnokok Ligája

2016.04.04. 09:25
Kedden és szerdán a negyeddöntő első mérkőzéseit rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Külföldi foci

PL: Leicester specialitás, 1-0-ra verte a Southamptont is (videó)

2016.04.03. 19:00
A Leicester City ismét egy 1-0-ás sikerrel tudta hozni a bajnokiját, a MU pedig tapad Man. City-re, most az Evertont győzte le.

Külföldi foci

Serie A: Simán hozta a Roma a városi derbit

2016.04.03. 18:25
A Roma gond nélkül tudott nyerni a Lazio ellen. Botlott a Napoli, a Milan és a Fiorentina is.