Labdarúgó NB I: a hajrában mentett pontot a Kisvárda

sportfaktor.hu

A legutóbb ezüstérmes Kisvárda a hajrában egyenlítve hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott vasárnap az előző idényben harmadik Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában.

A kisvárdaiak fölényében telt el az első tíz perc - Tóth Balázsnak többször is védenie kellett -, de aztán a vendégcsapat egy ellentámadás végén, távoli lövéssel megszerezte a vezetést. Előnye birtokában a Puskás Akadémia visszazárt, így a folytatásban nehezen került helyzetbe a hazai együttes. A hajrában a vendégek többször álltak közel az újabb gól megszerzéséhez, de vagy a kapufát találták el, vagy Hindrich védett. Az első félidőben hatékonyabban, kapura veszélyesebben futballozott a Puskás Akadémia.

Fordulás után sem változott alapvetően a helyzet, a Kisvárda, amely csütörtökön még európai kupamérkőzést játszott, igyekezett támadásokat vezetni, de kissé lassan, helyenként körülményesen jutott előre, így nem jelentett veszélyt a jól záró vendégek kapujára. Végül aztán a hajrában szöglet után fejesből csak összejött a hazaiaknak az egyenlítés.

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 1-1 (0-1)
Kisvárda, 2217 néző, v.: Pintér
Kisvárda: Hindrich - Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni - Karabeljov, Ötvös (Melnyik, 73.) - Navratil (Mesanovic, 57.), Makowski (Vida K., 57.), Asani - Ilievski (Camaj, 73.)
Puskás Akadémia: Tóth - Batik, Spandler, Stronati - Mezgrani, Corbu (Bakti, 91.), van Nieff, Komáromi - Kiss T. (Major, 80.), Zahedi (Puljic, 59.), Baluta (Favorov, 80.)
Gólszerző: Mesanovic (87.), illetve van Nieff (13.)
Sárga lap: Spandler (28.), Komáromi (78.)




  

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60357/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el a Ferencváros

2023.03.19. 22:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti …

Magyar foci

Labdarúgó NBI: az Újpest kiütésével lépett dobogóra a Puskás Akadémia

2023.03.19. 17:40
A Puskás Akadémia FC 5-1-re kiütötte a vendég Újpest FC-t vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, ezzel a dobogó harmadik fokára …

Magyar foci

Az MLSZ elfogadta a következő szezon versenykiírásait

2022.12.05. 17:35
A férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban - a korábbi döntésnek megfelelően - húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: edzőváltás után pontot szerzett a Nyíregyháza

2022.12.04. 17:15
A Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott Szegeden a labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Magyar foci

Magyar válogatott: Észtország ellen kezdi az évet a Puskás Arénában Rossi csapata

2022.11.29. 12:45
Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Győrben győzött az éllovas DVTK

2022.11.27. 17:15
Az éllovas DVTK 3-0-ra győzött vasárnap az ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: ismét nyert a Szeged

2022.11.26. 15:00
A Szeged sorozatban harmadik győzelmét aratva 1-0-ra nyert a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II szombati mérkőzésén, s ezzel feljött a második helyre a tabellán.

Magyar foci

A Magyar Labdarúgás Napját ünnepelték a Puskás Arénánál

2022.11.25. 14:50
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából korábbi válogatott játékosok elhelyezték az emlékezés koszorúit a magyar szövetség (MLSZ) centenáriumi emlékművénél, a Puskás …

Magyar foci

Eb-selejtezők: egy nap alatt húszezer bérlet fogyott

2022.11.24. 13:10
Egy nap alatt már húszezer bérlet gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott jövő évi hazai tétmérkőzéseire - tájékoztatta Sipos Jenő az MTI-t.

Magyar foci

Elhunyt Mészöly Kálmán

2022.11.21. 22:45
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.