Vízilabda Eb: kiütéses vereséget szenvedett a magyar női csapat

sportfaktor.hu

A magyar női vízilabda-válogatott 13-4-re kikapott a holland csapattól a 35. Európa-bajnokságon vasárnap Splitben.

Bíró Attila szövetségi kapitány világbajnoki ezüstérmes együttese nem volt méltó ellenfele a vb-bronzérmes riválisnak, amely az első perctől jobban játszva fokozatosan elhúzott, és ilyen arányban is megérdemelten diadalmaskodott.

Bíró Attila a görögöktől elszenvedett nyitónapi vereséget követően Dömsödi Dalmát és Farkas Tamarát is nevezte a 13 fős meccskeretbe Horváth Brigitta és Parkes Rebecca helyett, így már mind a 15 játékosának lehetőséget adott az Eb-n. A rangadón a hollandoknak volt törlesztenivalója azok után, hogy két hónappal ezelőtt a Margitszigeten a magyarok 13-12-re nyertek a világbajnoki elődöntőben, két éve pedig 10-8-ra az Eb bronzmeccsén a Duna Arénában.

A magyar csapat ugyanúgy hibákkal tarkítva támadott, mint a görögök ellen: Gurisatti távoli lövését könnyedén hárította a holland kapus, később a centerezés sem jött össze, az első emberelőnyt pedig egy rossz passz miatt még lövéssel sem sikerült zárni, míg a másodiknál Faragó lövése a keresztlécen csattant. Eközben a rivális első előnyét gólra váltotta, majd egy megúszásból 2-0-ra elhúzott. Hogy nem lett nagyobb a különbség az első nyolc perc végére, annak elsősorban az volt az oka, hogy védekezésben remekül blokkoltak a magyar játékosok. Az első magyar gólra 7:25 percet kellett várni, viszont a szombaton is remeklő Gurisatti egészen pazarul villant: háttal a kapunak teljesen váratlanul húzta kapura a labdát. Az azonnali válasz nem maradt el a túloldalon.

A második negyedre sem javult a magyarok gyatra lövési hatékonysága, a hollandok pedig harmadik és negyedik fórjukból is eredményesek voltak, így elhúztak 5-1-re. A harmadik emberelőnyös szituációból már a magyar csapat is betalált Vályi révén, de büntetőből ismét azonnal érkezett a válasz. A sok rossz lövés érezhetően elvette a magyar játékosok önbizalmát, szinte senki nem akart vállalkozni, amikor pedig már muszáj volt, akkor rendre rossz megoldás született. Emberhátrányban ötödjére Magyari végre védeni tudott, az ellentámadásból pedig Mahieu zúdította a hálóba a labdát. A nagyszünet előtt - Bíró időkérése ellenére - újabb két fórt puskázott el a több klasszisát nélkülöző magyar gárda, amely így nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez.

A térfélcsere sem segített az egyre bizonytalanabb magyarokon, sem előnyben, sem egyenlő létszámban nem találtak utat a holland kapuba. Ráadásul eközben hátul is egyre kisebb hatékonyság és egyre több fegyelmezetlenség jellemezte a gárdát, amit többek között két értékesített holland büntető is jelzett, így az utolsó játékrész 10-3-as hátrányból indult.

Az utolsó felvonás előtt Chris Rea örökzöld slágere, a Road to hell (Út a pokolba) szólt, ami jól jelképezte a magyarok vesszőfutását. Támadásban semmi sem jött össze, védekezésben pedig újabb ötméteresből növelték amúgy is tetemes előnyüket a hollandok, majd Joustra parádés emelése már közel tízre hizlalta a különbséget... A magyarok 15 perces gólcsendjét végül a csapatkapitány Garda zárta le egy emberelőnyös lövéssel, a válasz viszont - szokás szerint - azonnal érkezett az ellenakcióból. A meccs a magyarok rossz játéka miatt méltatlan volt két vb-érmes gárda rangadójához, de a tízgólos különbséget sikerült elkerülni.

A magyarok mindkét rangadójukat elvesztették a csoportban, így nagy valószínűséggel a harmadik helyen jutnak majd tovább a hatosból, ami azt jelenti, hogy már a negyeddöntőben erős rivális vár rájuk, az olaszok, vagy a címvédő spanyolok.

Hétfőn 14 órától már a címvédő férfiválogatott is bemutatkozik a kontinensviadalon, elsőként a jóval szerényebb játékerőt képviselő Szlovénia ellen, míg a nők legközelebb kedden 11.30-kor ugranak medencébe a német csapat ellen.

Vízilabda Európa-bajnokság, nők, 2. forduló:
    A csoport:

Hollandia-Magyarország 13-4 (3-1, 3-2, 4-0, 3-1)
magyar gólszerzők: Gurisatti, Vályi, Mahieu, Garda 1-1

    
    Korábban:
Horvátország-Németország 15-8 (5-2, 4-1, 3-4, 3-1)
Görögország-Románia 24-3 (8-1, 4-0, 8-0, 4-2)
    A csoport állása: 1. Hollandia 6 pont (35-10), 2. Görögország 6 (33-11), 3. Németország 3 (23-25), 4. Horvátország 3 (21-30), 5. Magyarország 0 (12-22), 6. Románia 0 (13-39)

    B csoport:
Franciaország-Szerbia 15-14 (3-4, 5-2, 2-5, 5-3)
Izrael-Szlovákia 18-7 (5-2, 2-1, 7-1, 4-3)
    később:
Spanyolország-Olaszország 20.30

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60446/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Női vízilabda-válogatott

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben és a Premier Leagueben

2021.01.30. 07:30
A bajnoki címre hajtó MOL Fehérvár FC a Budapest Honvédot fogadja az NB I-ben, míg a Manchester United az Arsenalhoz látogat a Premier Leagueben a szombati napon.

Csapatsportok

Közvetítések: őrületes sportdömping a hét utolsó napján

2021.01.24. 07:30
Tornagyőzelemmel ünnepelheti olimpiai kvótáját a magyar női vízilabda-válogatott, Liverpool-Manchester United rangadót rendeznek az FA-kupában, folytatódik a kézilabda vb.

Csapatsportok

Tokió 2020: olimpiai résztvevő a magyar női vízilabda-válogatott!

2021.01.23. 21:00
Bíró Attila együttese remek játékkal, magabiztosan győzte le a házigazda Olaszországot a trieszti selejtezőtorna elődöntőjében, ezzel megszerezte a tokiói …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Bundesligában, főszerepben a férfi kézilabda-világbajnokság

2021.01.22. 07:30
A Borussia Mönchengladbach a Borussia Dortmundot fogadja a Bundesliga hétvégi fordulójának nyitómérkőzésén, valamint …

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a kézilabda-világbajnokság a magyar válogatott számára

2021.01.21. 07:30
Brazília ellen kezdi meg középdöntős szereplését a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a …

Magyar foci

Közvetítések: Ferencváros-Diósgyőr ütközettel tér vissza az NB I

2021.01.20. 07:30
Felébred téli álmából a magyar foci, az Olasz Szuperkupáért száll harcba a Napoli és a Juventus, vízilabdás lányaink pedig Kazahsztánnal csapnak össze az …

Csapatsportok

Közvetítések: az olimpiai indulásért harcol a magyar női vízilabda-válogatott

2021.01.19. 07:30
Kezdetét veszi a női olimpiai kvalifikációs vízilabda-torna, ahol Magyarország elsőként Izrael ellen ugrik a medencébe, de emellett …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, rangadó az NBA-ben

2021.01.10. 07:30
A Győri Audi ETO KC a Valceához látogat a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, míg a Chicago Bulls a Los Angeles Clipperst fogadja az NBA-ben.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …