Vízilabda Eb: fölényes győzelemmel kezdett a férfiválogatott

sportfaktor.hu

A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott hétfőn kiütéses, 23-7-es győzelemmel kezdte meg szereplését a spliti Európa-bajnokságon.

A júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese egyszer sem volt hátrányban a meccsen, a második negyedben már jelentősen elhúzott ellenfelétől, és végül 16 gólos különbséggel diadalmaskodott, ráadásul minden mezőnyjátékos betalált.

A bemutatkozó mérkőzésre Varga Zsolt szövetségi kapitány Ágh Györgyöt és Konarik Ákost nem nevezte a 13 fős meccskeretbe. A találkozó finoman fogalmazva sem ígérkezett kiélezettnek, tekintve, hogy a két gárda eddigi két Eb-összecsapása közül az 1999-eset 11-3-ra, a 2006-osat 23-6-ra nyerte a magyar csapat.

Az első percekben még jól tartotta magát a jóval szerényebb játékerőt képviselő szlovén csapat, amely Vogel Soma remek védései miatt nem tudott előnybe kerülni, de három perc elteltével Zalánki már nem hibázott, igaz, a túloldalon a gyors válasz sem maradt el. A forgatókönyv nem változott az első negyedben, mert Fekete és Burián találata után is azonnal egyenlített a rivális. Nagy emberelőnyös bombája után viszont már nem jöhetett válasz, mert egy másodperc maradt a játékidőből.

A második negyedet egy végletekig kijátszott figura vezette fel, melyet Német fejezett be. Amíg a magyarok sorra értékesítették helyzeteiket fórban - a következőt Manhercz -, addig a szlovén csapat negyedszer és ötödször sem tudott betalálni létszámfölényben. Ez a játékrész már igazi közönségszórakoztató játékot hozott, ugyanis Jansik szerzett egy üres kapus lövésig kijátszott gólt, Zalánki pedig távoli bombagóllal ugrasztotta talpra a maroknyi magyar szurkolótábort. Vigvári büntetőjével és Angyal centergóljával már a nagyszünetben kilenc magyar mezőnyjátékos volt eredményes. A magyar gólzáporra mindössze két szlovén találat volt a válasz.

A fordulást követően még inkább kiütközött a két csapat közti különbség, mert amíg a magyarok egyre nagyobb önbizalommal játszottak, addig a rivális kezdett elkedvetlenedni. Zalánki közelről parádés ejtéssel növelte góljai számát, Burián távoli bombával és ejtéssel, közben Molnár is feliratkozott a gólszerzők közé, így egyedül Vadovics nem tudott betalálni, neki még büntetőből sem jött össze. A magyar kapuban Lévai is bemutatkozott, méghozzá sorozatban három védéssel.

Az utolsó nyolc perc gólgyártását Fekete kezdte meg, de már nem jellemezte akkora koncentráció a magyarokat, akik elkezdtek kissé könnyelműen játszani mind támadásban, mind védekezésben. Ennek ellenére a szlovén gárda eleinte még kettős emberelőnyben sem tudta bevenni Lévai kapuját, de aztán egy megúszásból megtörte több mint tízperces gólcsendjét. A találkozó egyetlen kérdése az maradt, a magyarok elérik-e a húsz gólt, ez végül Zalánki negyedik és Jansik második találatával összejött. A slusszpoén pedig Vadovicsé lett, aki második ötméteresét már értékesítette, így minden magyar mezőnyjátékos betalált.

"Összességében az volt a fontos, hogy átestünk a tűzkeresztségen. Nem kezdtünk jól, eleinte sok volt a hiba, de ahogy megnyugodtunk, már kijött a különbség. A szlovén vízilabda nem meghatározó, ezért ebből a meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de jó, hogy velük kezdtünk"

- mondta Varga Zsolt szakvezető, aki úgy fogalmazott, elsősorban a játékosoknak volt fontos, hogy mindenki betaláljon, mert így mindenkinek nagyobb lesz az önbizalma, ugyanakkor ő maga mindig azt hangsúlyozza, hogy a meccseket a kiváló védekezéssel lehet megnyerni.

A mezőny legeredményesebb játékosa, Zalánki Gergő is azt emelte ki, hogy kissé álmosan kezdték a mérkőzést, amelyen szerinte túl sok gólt kaptak.

"A szerbek ellen több kell majd"

- jelentette ki a Pro Recco BL-győztes klasszisa, akinek tetszik az uszoda, bár a vizet kissé hidegnek találta.

A magyarokra szerdán a csoportelsőségről döntő rangadó vár 19 órától az olimpiai bajnok szerbek ellen.

A férfi tornán szereplő 16 csapatot négy kvartettbe osztották, melyekből a csoportelsők rögtön a negyeddöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a nyolc közé kerülésért.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, 1. forduló, D csoport:

Magyarország-Szlovénia 23-7 (4-3, 6-2, 6-0, 7-2)
magyar gólszerzők: Zalánki 4, Burián, Vigvári 3-3, Angyal, Manhercz, Fekete, Jansik, Vadovics 2-2, Nagy, Német, Molnár 1-1

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60451/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Elhunyt Csapó Gábor

2022.11.27. 10:10
72 éves korában elhunyt Csapó Gábor, a magyar vízilabda egyik legnagyobb legendája.

Csapatsportok

Vízilabda Eb - Varga Zsolt: folytatni kell ezt a munkát

2022.09.11. 10:10
A házigazda horvátokkal szemben elveszített Európa-bajnoki döntő után csalódottan értékeltek a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: egygólos vereség a döntőben, ezüstérmesek a magyarok

2022.09.10. 22:00
A magyar férfi vízilabda-válogatott nem tudta megvédeni címét a spliti Európa-bajnokságon, mert a szombati fináléban 10-9-re kikapott a házigazda horvát …

Csapatsportok

Vízilabda Eb: sima győzelemmel ötödik a magyar női válogatott

2022.09.09. 19:00
A magyar női vízilabda-válogatott 18-7-re legyőzte pénteken az izraeli csapatot a Splitben zajló Európa-bajnokságon, így ötödik helyen végzett.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: döntőben a magyar férfiválogatott

2022.09.08. 19:10
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte a világbajnok spanyol csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: könnyed magyar siker a női helyosztón

2022.09.07. 17:50
A magyar női válogatott szerdán a várakozásoknak megfelelően nagy fölénnyel, 19-9-re múlta felül a francia csapatot a Splitben zajló vízilabda Európa-bajnokságon.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: a spanyolok lesznek a magyarok elődöntős ellenfelei

2022.09.06. 20:15
A címvédő magyar válogatott a spanyol csapattal találkozik a csütörtöki elődöntőben a Splitben zajló vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, miután …

Csapatsportok

Vízilabda Eb: Montenegró legyőzésével elődöntős a címvédő férfi válogatott

2022.09.06. 16:15
A magyar férfi vízilabda-válogatott 11-8-ra legyőzte a legutóbb bronzérmes montenegrói csapatot a Splitben zajló 35. …

Csapatsportok

Vízilabda Eb: vereség a címvédő spanyoloktól a női negyeddöntőben

2022.09.05. 20:20
A magyar női vízilabda-válogatott 15-11-re kikapott a címvédő spanyol csapattól a spliti vízilabda Európa-bajnokság hétfői negyeddöntőjében.

Csapatsportok

Férfi vízilabda Eurokupa: három magyar csapat is megkapta selejtezős ellenfeleit

2022.09.05. 17:10
Három magyar csapat, a Szolnoki Dózsa, a Budapesti Honvéd SE és a BVSC-Zugló is megkapta ellenfeleit a férfi vízilabda Eurokupa …