Vízilabda Eb: vereség a címvédő spanyoloktól a női negyeddöntőben

sportfaktor.hu

A magyar női vízilabda-válogatott 15-11-re kikapott a címvédő spanyol csapattól a spliti vízilabda Európa-bajnokság hétfői negyeddöntőjében.

A magyaroknak bőven volt törlesztenivalójuk a spanyolokkal szemben, mivel tavaly a tokiói olimpián, 2020-ban pedig a hazai rendezésű kontinensviadalon is tőlük kaptak ki az elődöntőben. Bíró Attila szövetségi kapitány a sorsdöntő mérkőzésre Dömsödi Dalmát és Farkas Tamarát nem nevezte a 13 fős meccskeretbe. A himnuszt követően pedig Gurisatti szokásos "gyerünk csajok" kiáltása töltötte be a női játéknapokon ürességtől kongó Spaladium Arénát.

A magyar csapat rögtön emberelőnyben támadhatott az első akciójánál, de Parkes ziccert rontott, a túloldalon szintén létszámfölényes szituációban Magyari védett remekül. A második magyar fór is kimaradt, ám a negyedik percig nem került hátrányba a csapat a kiváló blokkoknak köszönhetően. Az első spanyol gólra viszont rögtön jött a második is egy rövid sarokba eleresztett lövésből. A harmadik 20 másodperces büntetést ugyan Horváth gólra váltotta, de a címvédő részéről Ortiz Munoz egy-egy távoli bombával és ejtéssel válaszolt.

Eleinte a második negyedben is maradt a pontatlan támadó játék, de a spanyolok sem növelték az előnyüket, mert sorozatosan a kapufát találták el. A hatodik magyar előnyből ugyan Szilágyi betalált, a háromgólos különbség viszont gyorsan visszaállt, mert a rivális kettős emberelőnyben nem hibázott. A nagyszünet előtti percekben a magyarok egyenlítettek, mert a sokadik bejátszásból Parkes eredményes volt, majd Szilágyi okos ejtéssel szerzett gólt, végül előnyből az addig sokat rontó Gurisatti is betalált. Eközben a védekezést továbbra is nagyszerű blokkok, Magyari védései és alkalmanként spanyol kapufák jellemezték, azonban a dudaszó előtt három másodperc ismét vezetést szerzett az ellenfél.

A fordulást követően Ruiz Barril távolról pattintott a magyar kapuba, de ezt követően ismét Magyari bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne álljon vissza a háromgólos differencia, mígnem az egyre jobb formát mutató Parkes villant ismét center pozícióból. Csakhogy a túloldalon poszttársa, Leiton Arrones két ugyanilyen góllal válaszolt. Utána a rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen előnyökből és ötméteresből felváltva estek a gólok, a végén viszont a spanyolok akcióból is eredményesek voltak, így négy találattal elhúztak.

Az utolsó nyolc percben a csapatkapitány Garda harmadik és Leimeter első gólja visszahozta a magyar reményeket, de a spanyolokat gyorsan megnyugtatta, hogy fórból sikerült gólt dobniuk. A kissé feszültté váló találkozón egyre több lett a pontatlanság, a rossz passz, a magyarok például kapura lövésig sem jutottak el emberelőnyből, pedig előtte Bíró Attila időt kért. A gólcsendet Garcia Godoy távoli lövése törte meg, amivel végleg lezárta a meccset. Vályi gólja már csak szépségtapasz volt, azonban még erre is érkezett spanyol válasz.

A magyarok az 5-8. helyért szerdán a franciák ellen folytatják, míg a spanyolok ellenfele a vb-bronzérmes Hollandia lesz az elődöntőben.

Nők, negyeddöntő

Spanyolország-Magyarország 15-11 (4-1, 2-4, 6-3, 3-3)
Magyar gólszerzők: Garda 3, Szilágyi, Parkes, 2-2, Horváth, Gurisatti, Leimeter, Vályi 1-1

    Korábban:
Olaszország-Horvátország 16-8 (5-2, 4-2, 3-2, 4-2)
Hollandia-Franciaország 22-3 (3-0, 5-2, 7-0, 7-1)
    Később:
Görögország-Izrael 20.30

    Korábban:
a 11. helyért: Románia-Szlovákia 9-5 (3-2, 1-0, 2-2, 3-1) a 9. helyért: Szerbia-Németország 12-9 (3-1, 4-2, 1-1, 4-5)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60534/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Női vízilabda-válogatott

További cikkek

Csapatsportok

BENU női vízilabda MK: története során először a Ferencváros nyerte a trófeát

2022.12.17. 20:55
Története során először a Ferencváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a szombati döntőben 9-5-re legyőzte az …

Csapatsportok

Elhunyt Csapó Gábor

2022.11.27. 10:10
72 éves korában elhunyt Csapó Gábor, a magyar vízilabda egyik legnagyobb legendája.

Csapatsportok

Vízilabda Eb - Varga Zsolt: folytatni kell ezt a munkát

2022.09.11. 10:10
A házigazda horvátokkal szemben elveszített Európa-bajnoki döntő után csalódottan értékeltek a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: egygólos vereség a döntőben, ezüstérmesek a magyarok

2022.09.10. 22:00
A magyar férfi vízilabda-válogatott nem tudta megvédeni címét a spliti Európa-bajnokságon, mert a szombati fináléban 10-9-re kikapott a házigazda horvát …

Csapatsportok

Vízilabda Eb: sima győzelemmel ötödik a magyar női válogatott

2022.09.09. 19:00
A magyar női vízilabda-válogatott 18-7-re legyőzte pénteken az izraeli csapatot a Splitben zajló Európa-bajnokságon, így ötödik helyen végzett.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: döntőben a magyar férfiválogatott

2022.09.08. 19:10
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte a világbajnok spanyol csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: könnyed magyar siker a női helyosztón

2022.09.07. 17:50
A magyar női válogatott szerdán a várakozásoknak megfelelően nagy fölénnyel, 19-9-re múlta felül a francia csapatot a Splitben zajló vízilabda Európa-bajnokságon.

Csapatsportok

Vízilabda Eb: a spanyolok lesznek a magyarok elődöntős ellenfelei

2022.09.06. 20:15
A címvédő magyar válogatott a spanyol csapattal találkozik a csütörtöki elődöntőben a Splitben zajló vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, miután …

Csapatsportok

Vízilabda Eb: Montenegró legyőzésével elődöntős a címvédő férfi válogatott

2022.09.06. 16:15
A magyar férfi vízilabda-válogatott 11-8-ra legyőzte a legutóbb bronzérmes montenegrói csapatot a Splitben zajló 35. …

Csapatsportok

Férfi vízilabda Eurokupa: három magyar csapat is megkapta selejtezős ellenfeleit

2022.09.05. 17:10
Három magyar csapat, a Szolnoki Dózsa, a Budapesti Honvéd SE és a BVSC-Zugló is megkapta ellenfeleit a férfi vízilabda Eurokupa …