Forma-1: távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto

sportfaktor.hu

Távozik a Forma-1-es világbajnoki sorozatban idén másodikként záró Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto.

A maranellói istálló kedden jelentette be, hogy az 53 éves szakember december 31-i határidővel lemondott a posztról, ezt pedig a Ferrari elfogadta.

"Úgy gondolom, hogy ezt a lépést ebben a pillanatban helyes megtennem, bármennyire is nehéz volt meghoznom a döntést"

- nyilatkozta Binotto, aki 1995 óta állt a Ferrari alkalmazásában és csaknem négy évig volt csapatfőnök.

A Ferrari a tervek szerint jövőre jelenti be, hogy ki lesz Binotto utódja, és a posztra sajtóinformációk szerint Frederic Vasseur a legesélyesebb, aki 2017 óta a Ferrarival szorosan együttműködő és a 2019-es idény elejétől Alfa Romeo néven induló Sauber istállót vezeti.

A Ferrari legutóbb 2007-ben, Kimi Räikkönen révén ünnepelhetett egyéni világbajnoki címet a Forma-1-ben, a konstruktőrök között pedig 2008-ban ért utoljára a csúcsra.

Az idén a monacói Charles Leclerc második lett a pontversenyben a második vb-címét megszerző Max Verstappen (Red Bull) mögött. Leclerc 46 pontos előnyben volt az első három versenyhétvége után, később viszont stratégiai és versenyzői, valamint műszaki hibák miatt nem volt reális esélye arra, hogy megszorongassa a tavalyi címét megvédő Verstappent.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60925/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Ferrari,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Red Bull-fölény és káosz a szabályokban

2023.03.20. 09:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a fölényes kettős győzelmet arató Red Bull istállóról, valamint Fernando Alonso …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Alonso visszakapta harmadik helyét

2023.03.20. 06:30
Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

2023.03.19. 20:20
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max …

Autó-motor

Forma-1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel

2022.12.05. 13:20
Az idén visszavonult, négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

Autó-motor

Forma-1: Niki Laudáról nevezte el a gyárhoz vezető utcát a Mercedes

2022.11.30. 14:25
A 2019-ben elhunyt, háromszoros világbajnok Niki Laudáról nevezte el a brackley-i központjába és gyárába vezető utat a Mercedes Forma-1-es istálló.

Autó-motor

Túraautó-vk: Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt

2022.11.27. 22:00
Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa …

Autó-motor

Forma-1: Hülkenberg szerint természetes, hogy cserélődnek a versenyzők

2022.11.21. 21:45
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli egy csapat, legalábbis Nico Hülkenberg, a Mick …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: Max uralta a hétvégét, a versenyt és a szezont

2022.11.21. 11:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény

2022.11.20. 15:50
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

2022.10.23. 23:05
A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is …