Katar 2022: tizenegyesekkel jutott túl Japánon a horvát válogatott

sportfaktor.hu

A legutóbb ezüstérmes horvát válogatott 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-1-re kerekedett a japán csapat fölé a katari labdarúgó-világbajnokság első hétfői nyolcaddöntőjében.

Japán negyedszer jutott el a nyolcaddöntőig - most először egymás után kétszor -, ezt a kört viszont még sosem élte túl. Horvátország harmadszor szerepel a kieséses szakaszban, az előző két alkalommal meg sem állt a legjobb négyig. Világbajnokságon harmadszor találkoztak, korábban egy döntetlen mellett egy horvát siker született.

Gyors lehetőségekkel és horvát mezőnyfölénnyel indult a találkozó, mindkét fél érezhetően törekedett a biztonságos védekezésre, így nem alakult ki magas iram. A horvát válogatott a 2018-ban aranylabdás Luka Modric vezetésével uralta a középpályát, többször is eljutott a szigetországiak tizenhatosáig, ám az utolsó passzokba, befejezésekbe rendre hiba csúszott. Az ellentámadásra és játékosai gyorsaságára építő Japán a félidő hajrájában villant néhányszor, voltak szemet gyönyörködtető megoldásai is a távol-keleti futballistáknak, és végül vezetést is szereztek.

Fordulást követően nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a négy éve döntős horvát együttes, magassági fölényét kihasználva fejesgóllal egyenlített. Mindkét kapusnak kellett nagy védést bemutatnia, ám rövidesen ismét visszaesett az iram az egyébiránt sportszerű és folytonos mérkőzésen. A rendes játékidőben nem született döntés, a hajrában mindkét fél őrizte az eredményt: a japánok tanultak a négy évvel ezelőtti nyolcaddöntőből, amikor kétgólos előnyük ellenére a ráadás perceiben kaptak végzetes gólt Belgium ellen és maradtak alul 3-2-re. A horvátok pedig bíztak tapasztalatukban, hiszen nagy tornákon legutóbbi nyolc kieséses találkozójukból hét nem a rendes játékidőben dőlt el: az oroszországi tornán a 16 között a dánokat, a nyolc között a házigazdát búcsúztatták tizenegyesekkel, az elődöntőben pedig hosszabbításban kerekedtek az angolok fölé.

A ráadás 2x15 percében is a hiba nélküli játék volt fókuszban mindkét csapatnál, a hosszabbítás második félidejében próbálkoztak ugyan nyomást gyakorolni a horvátok, a japánok pedig kontrákra rendezkedtek be, gólt azonban egyik elképzelés sem ért. Tizenegyesek döntöttek, az idegek párharcában pedig a horvátok kerekedtek fölül, Dominik Livakovic harmadik hálóőrként mutatott be három védést a szétlövésben. Az európai együttes története során harmadszor vette sikerrel a nyolcaddöntőt, amely Japánnak negyedszer jelentette a végállomást.

A pénteki negyeddöntőben Horvátországra a hétfő (ma) esti Brazília-Koreai Köztársaság párharc továbbjutójára vár.

    Eredmény, nyolcaddöntő

Japán-Horvátország 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 1-3
al-Vakra, al-Dzsanub Stadion, 42 523 néző, v.: Ismail Elfath (amerikai)
Japán: Gonda Suicsi - Tomijaszu Takehiro, Josida Maja, Tanigucsi Sogo - Ito Junya, Endo Vataru, Morita Hidemasza (Tanaka Ao, 106.), Nagatomo Juto (Mitoma Karu, 64.) - Doan Ricu (Minamino Takumi, 87.), Maeda Dajzen (Aszano Takuma, 64.), Kamada Dajcsi (Szakaj Hiroki, 75.)
Horvátország: Dominik Livakovic - Josip Juranovic, Dejan Lovren, Josko Gvardiol, Borna Barisic - Mateo Kovacic (Nikola Vlasic, 99.), Marcelo Brozovic, Luka Modric (Lovro Majer, 99.) - Andrej Kramaric (Mario Pasalic, 68.), Bruno Petkovic (Ante Budimir, 62.; Marko Livaja, 106.), Ivan Perisic (Mislav Orsic, 106.)
gólszerzők: Maeda (43.), illetve Perisic (55.)
sárga lap: Kovacic (90.), Barisic (116.)

   Tizenegyesek

    Minamino laposan lőtt, gyenge kísérletét Livakovic könnyedén hárította.
    Vlasic félmagasan lőtt a kapu jobb oldalába (0-1).
    Mitoma a jobb alsó sarkot vette célba, Livakovic vetődve védett ismét.
    Brozovic középre lőtt, Gonda jobbra mozdult (0-2).
    Aszano távolról futott neki és a kapu bal oldalába lőtt, Livakovic a másik irányba indult (1-2).
    Livaja a jobb oldali kapufát találta el.
    A csapatkapitány Josida is a jobb alsó sarok felé lőtt, Livakovic harmadszor hárított.
    Pasalic a jobb alsó sarkot lőtte ki, Gonda a túloldalra számított (1-3).

    

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60959/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Katar 2022

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

2023.03.19. 23:55
Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte …

Külföldi foci

Serie A: a Juventus nyerte Olaszország rangadóját

2023.03.19. 22:55
A Juventus idegenben 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti csúcsmérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: nem hibázott az éllovas Arsenal

2023.03.19. 17:55
Az éllovas Arsenal 4-1-re nyert otthon a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Külföldi foci

Elhunyt Gianluca Vialli

2023.01.06. 11:10
Ötvennyolc éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az olaszok legendás futballistája.

Külföldi foci

Katar 2022: Argentína 11-esekkel harmadszor a futballvilág trónján

2022.12.18. 19:30
Története során harmadszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Argentína azzal, hogy a katari torna vasárnapi fináléjában 2-2-es rendes játékidő és 3-3-as …

Külföldi foci

Katar 2022: Southgate marad angol szövetségi kapitány

2022.12.18. 12:45
Gareth Southgate marad a posztján, saját döntése értelmében a 2024-es Európa-bajnokságig tovább irányítja az angol labdarúgó-válogatottat.

Külföldi foci

Katar 2022: Dalic számára aranyéremmel ér fel a bronz

2022.12.17. 19:15
Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a katari labdarúgó-világbajnokságon szombaton szerzett bronzérmüket aranynak érzi.

Külföldi foci

Katar 2022: Horvátország a bronzérmes, Marokkó lemaradt a dobogóról

2022.12.17. 18:10
A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott szombati helyosztón 2-1-re legyőzte …

Külföldi foci

Katar 2022: kiütéses sikerrel nyolc között Portugália

2022.12.06. 22:15
Utolsóként Portugália jutott a legjobb nyolc közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután kedden este kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott Svájc felett.

Külföldi foci

Katar 2022: Marokkó tizenegyesekkel kiejtette a spanyol csapatot

2022.12.06. 19:00
A marokkói válogatott története legnagyobb sikerét elérve a legjobb nyolc közé jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon.