Szaúdi Nagydíj: Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

sportfaktor.hu

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max Verstappen lett a második.

A 33 éves Péreznek ez az idei első, és pályafutása ötödik futamgyőzelme.

Az összetettben élen álló és a két héttel ezelőtti idénynyitó bahreini futamon győztes Verstappen a 15. pozícióból rajtolva ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője zárt volna, ő azonban utólag 10 másodperces időbüntetést kapott. A 41 éves Alonsónak ez lett volna pályafutása 100. dobogós helyezése a Forma-1-ben, így azonban végül negyedik lett, míg a harmadik pozícióban hivatalosan George Russell, a Mercedes brit pilótája végzett.

A rajtot Alonso kiváló ütemben kapta el, ennek is köszönhetően már az első kanyarban megelőzte Pérezt, kisvártatva azonban a mexikói visszavette a pozíciót. Ebben az is közrejátszhatott, hogy közben Alonsót arról tájékoztatták a csapatrádión, hogy öt másodperces időbüntetést kapott, mert rosszul állt fel a rajtrácsra. A spanyol versenyző így nem tanúsított komoly ellenállást Pérezzel szemben, aki a harmadik kör elején próbálkozott az előzéssel.   

Tíz kör után az élen álló Red Bull-versenyző, valamint Alonso valamelyest meglépett az üldözőktől, a harmadikként száguldó Russell hátránya több mint hat másodperc volt Pérezzel szemben. A 15. helyről rajtoló Verstappen ekkor már kilencedik volt, aztán egészen az ötödik helyig jött fel, amikor a pályára hajtott a biztonsági autó.

A Safety Car a műszaki hiba miatt félreálló Lance Stroll (Aston Martin) autójának mentése idejére jött a mezőny elé, mögötte - kerékcserék után - Pérez, Alonso, Russell, Verstappen volt az első négy sorrendje.

Amint a biztonsági autó útjára engedte a mezőnyt, Russell azonnal megtámadta Alonsót, de a spanyol versenyző sikeresen védekezett és megőrizte a második helyet. A következő két körben Verstappen Russellt és Alonsót is könnyedén hagyta faképnél, így a versenytáv felénél már második volt, 5.5 másodperccel elmaradva éllovas csapattársától.

Innentől kezdve az egyetlen jelentős kérdés az volt, hogy Verstappen utoléri-e Pérezt és megelőzi-e a csapattársat, ez azonban nem következett be, így ezúttal Pérez vezetésével aratott kettős sikert a világbajnoki címvédő Red Bull istálló.

Alonso a leintést követően azért kapott további 10 másodperces időbüntetést, mert amikor letöltötte a futam közben rá kiszabott öt másodperces szankciót, akkor az egyik szerelő még azelőtt ért hozzá a versenyautóhoz, mielőtt lejárt volna a büntetés.

A vb két hét múlva, Ausztráliában folytatódik.

Címkék: Forma 1
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/61011/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1

További cikkek

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Red Bull-fölény és káosz a szabályokban

2023.03.20. 09:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a fölényes kettős győzelmet arató Red Bull istállóról, valamint Fernando Alonso …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Alonso visszakapta harmadik helyét

2023.03.20. 06:30
Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

Autó-motor

Forma-1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel

2022.12.05. 13:20
Az idén visszavonult, négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

Autó-motor

Forma-1: Niki Laudáról nevezte el a gyárhoz vezető utcát a Mercedes

2022.11.30. 14:25
A 2019-ben elhunyt, háromszoros világbajnok Niki Laudáról nevezte el a brackley-i központjába és gyárába vezető utat a Mercedes Forma-1-es istálló.

Autó-motor

Forma-1: távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto

2022.11.29. 10:05
Távozik a Forma-1-es világbajnoki sorozatban idén másodikként záró Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto.

Autó-motor

Forma-1: Hülkenberg szerint természetes, hogy cserélődnek a versenyzők

2022.11.21. 21:45
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli egy csapat, legalábbis Nico Hülkenberg, a Mick …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: Max uralta a hétvégét, a versenyt és a szezont

2022.11.21. 11:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény

2022.11.20. 15:50
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

2022.10.23. 23:05
A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is …

Autó-motor

Forma-1: elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull csapat tulajdonosa

2022.10.23. 09:05
Szombaton, életének 78. évében elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull és a Toro Rosso Forma-1-es csapat tulajdonosa.